Marihuana legalizálása kis lépésekben

Nem eltitkolható tény, hogy a marihuana súlyos egészségügyi problémák esetén a kínok csillapításra vagy a kezelések kiegészítésére bizonyítottan hatékony.

Ennek okán egyre több állam teszi le voksát előre meghatározott mennyiségben a marihuana legalizálása mellett. Az egészségre gyakorolt jótékony hatása mellett, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a törvényesített fogyasztás segíthet az illegális kereskedelem jelentős mértékű visszaszorításában, így várhatóan nem a bűnszervezetek fogják meghatározni a kínálatot.

Államonként eltérő, hogy a marihuana legalizálása után hol szerezhető be és milyen mennyiségben engedélyezik a használatot, mégis az abból befolyt adókat például Luxemburgban oktatási célra használják fel, ahol a függőség elkerülésére irányuló képzésben vesznek részt a fogyasztók.

Vannak országok, ahol kizárólag az orvosi marihuána fogyasztása engedélyezett, míg más államok esetében a marihuana legalizálása már kisebb adagok szabad fogyasztását is engedélyezi. Persze van olyan nemzet, ahol kézzel-lábbal tiltakoznak, mégis a gyógyászati célból történő alkalmazás egyre nagyobb teret hódít magának.