Sajnos sokan nem veszik komolyan a vízkövesedés problémáját a bojlerek esetében. Pedig a javíttatást nem érdemes halogatni, mert akár a tulajdonosoknak is bajuk lehet emiatt, ami arra vezethető vissza, hogy a szivárgó víz zárlatot okozhat, vagy akár meg is rázhat valakit. Mindezek alapján már egyértelműnek látszik, hogy a vízmelegítő bojler szerelését soha nem lehet halogatni, hanem fel kell hívni Nyári Tibort,
aki a lehető leghamarabb a helyszínre fog menni és megnézi a meghibásodott szerkezetet. A szakember természetesen azt is el fogja magyarázni az ügyfeleknek, hogy pontosan miként zajlik a vízmelegítő bojler esetében a vízkő kialakulása. A víz keménysége miatt, egyfajta réteg rakódik le a berendezésben található fűtőszálakra, ami ezáltal nem a tartályban lévő folyadékot fűti, hanem a vízkövet, ami igen hamar felforrósodik és ezzel együtt a víz még magasabb hőfokra hevül. Ez azonban azért jelent nagy problémát, mert így a vízmelegítő bojler tömítései,
a forróság miatt szétégnek és emiatt elkezdődik a szivárgás, ami az elektromos rendszerre és az emberre egyaránt veszélyes lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Hajdú bojler 120l esetében kórokozók is megjelenhetnek a vízkövesedés miatt a rendszerben, tehát tényleg minden tényező szakszerű segítségért kiált. Nyári Tibort bármikor lehet hívni ezzel kapcsolatban, tehát tárcsázzuk a szakit, amikor a Hajdú bojler 120l a szokásosnál több áramot fogyaszt, ha csöpög, vagy ha gyanús hangokat ad ki a forrás miatt. Különösen akkor ajánlott segítséget kérni, amikor fekvő készülékkel rendelkezünk, mert ezek sajnos könnyebben esnek a vízkő áldozatának.
Bár nagy odafigyeléssel, magunk is hozzáláthatunk a Hajdú bojler 120l javításához, de ez mégsem ajánlott, hiszen balesetveszélyes ez a művelet. Amennyiben mégis úgy döntünk, hogy magunk vesszük kézbe az irányítást, akkor előtte áramtalanítsunk, valamint zárjuk el a vizet is, illetve nézzünk utána annak, hogyan kell pontosan elvégezni a műveletet, hogy megelőzzük a nagyobb problémák kialakulását.