Ha azt mondjuk, hogy Karib térség és kalózok, akkor bizonyára sokaknak egy jellegzetes ital fog az eszébe jutni, mégpedig a főként koktélok alapanyagaként használt rum. Bár igaz, hogy ez az égetett szesz eredetileg innen származik és a hajók fosztogatóinak kapcsán hallottunk erről a legtöbbet, de tudni kell, hogy ma már számos területen foglalkoznak az előállításával.
Ez némiképp a rum ár alakulásán is meglátszik, mivel elég változatos aszerint, hogy melyik termék hol került palackozásra. Ugyanakkor, már a hagyományos változatok esetében sem olyan magas a rum ár, így itthon is bárki megkóstolhatja, hogy miért is voltak úgy oda a híres-neves kalózok.
Persze a ma kapható italokat már nem igazán szokták tisztán fogyasztani, de ha valaki igazi, tradicionális élményt szeretne, akkor találhat még olyan idős, érlelt rumot is, amit hasonlóan lehet inni, mint egy wiskey-t, magában vagy jéggel. A rum ár ezek esetében valamivel magasabb, de különleges alkalmakkor vagy ajándékozás céljából meg lehet ezeket is fizetni.